2024. március 29. - Auguszta

Összetrombitálták őket...

A 16. nemzetközi katonazenekari fesztivált június 26. és 29. között rendezi meg Debrecenben a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a város önkormányzata. Mint azt Vámos Anna Eleonóra, a HM főosztályvezető-helyettese a Debrecenben tartott szerdai sajtótájékozta
2008. május 28. szerda 21:44 - Hírextra
A Magyar Honvédség (MH) Központi Zenekara, a szentendrei kiképző bázis zenekara, valamint a székesfehérvári és a házigazda debreceni helyőrségi zenekar mellett az athéni katonai zenészeknek, az osztrák karintiai zenekarnak és a török Mehter katonazenekarnak tapsolhat a közönség - tette hozzá.

Debrecen város kulturális nagyrendezvényei között tartja számon a katonazenekari fesztivált - mondta el Halász János, a cívis város kulturális alpolgármestere.

Az 1977 óta kétévente megrendezett katonazenei találkozót megszerették a város lakói, de sok turista is érkezik Debrecenbe ezekben a napokban, hogy tanúja lehessen a fesztivál eseményeinek - jegyezte meg.

Csizmadia Zsolt ezredes, a honvédség főkarmestere a látványosnak ígérkező utcai programok - zenés ébresztő, felvonulás, gyep-show és díszelgő-show - mellett a Kölcsey Központban megrendezendő katonazenekari hangversenyre is felhívta a figyelmet.

Az idei fesztiválnyitó különlegessége lesz, hogy ott búcsúztatják el a Koszovóba, békemissziós feladatokra induló magyar katonákat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását