2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Törvénymódosítási javaslat a szabad vasárnapért

Törvénymódosítási javaslatot nyújt be a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a parlamentnek, amellyel a Munka Törvénykönyvét módosítanák úgy, hogy a vasárnapi munka csak a társadalmilag feltétlen szükséges mértékig csökkenjen - jelentette be Harrach Péter,
2008. május 8. csütörtök 13:39 - Hírextra
A KDNP a Munkástanácsok Országos Szövetségével is egyeztetett, így született meg az a módosító javaslat, melyről ötpárti egyeztetést kezdeményezünk - mondta Harrach Péter sajtótájékoztatón. Hozzátette: ha az ötpárti egyeztetés sikertelen, a KDNP egyedül nyújtja be a javaslatot.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a konkrét módosításokról szólva közölte: két paragrafust módosítanának úgy, hogy szigorodjon a vasárnapi munka elrendelhetősége, illetve 50 százalékos "vasárnapi pótlékot" kelljen a munkáltatóknak fizetniük a munkavállalónak.
Újságírói kérdésre válaszolva Palkovics Imre kiemelte: egyeztettek az érintett nagyvállalatokkal is, de néhány magyarországi céget kivéve senki nem támogatta az elképzelést.

Harrach Péter úgy fogalmazott: vissza kell adni a családoknak a szabad vasárnapot, mert az egyénnek a pihenést jelenti ez a nap, ami alkotmányos jog. "A vasárnapnak általános pihenőnappá kell válnia" - tette hozzá.

A KDNP 2007. júniusában kezdett el a szabad vasárnap mellett kampányolni, ehhez kapcsolódóan adták ki a "Szabad vasárnap chartát", amelyhez 12 civil szervezet csatlakozott és mintegy hétezer magánszemély írta alá. Az ellenzéki párt kérte az Alkotmánybíróságtól a Munka Törvénykönyvének szerinte alkotmányellenes passzusainak hatályon kívül helyezését. Több helyen félpályás útlezárásokat, tüntetéseket szerveztek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását