2024. április 19. - Emma

Palya Bea Psychéje

Április 9-én látható-hallható Budapesten, a Művészetek Palotájában Weöres Sándor Psychéje, amelyet Palya Bea állított színpadra, s amelynek turnéja március 25-én kezdődött Keszthelyen.
2008. április 2. szerda 13:41 - Hírextra

A Psyché három évvel ezelőtt jelent meg lemezen, e napokban tíz koncerten mutatják be "élőben" Palya Bea értelmezésében.

Az énekesnő az előadás létrejöttéről és pályájáról beszélt az MTI munkatársának. A népzenétől induló Palya Bea elmesélte: "nagyon természetesen", még gimnazista korában találkozott először Psychével. Mint bimbózó nőt először az erotikus indító jelenet fogta meg. A versekhez egyetemistaként kezdett dallamokat írni. "Nagyon érdekesnek találtam ezt a nőt, akit a versek megelevenítenek, saját hangomon kezdtem énekelni hozzá" - emlékezik.

Zeneszerzőjével, Gryllus Samuval látott munkához - vele az Álom, álom, kitalálom című lemezén dolgozott együtt. Ő maga is írt zenét a versekhez. Eleinte beszélgettek a versekről, 2005. nyarán vették fel, a lemez 2005 végén jelent meg Gryllus Dániel Hangzó Helikon sorozatában.

A Bécsi Magyar Intézetben 2006-ban mutatták be: a dalok magyarul hangzottak el, a történet németül. A hazai turné, amely Keszthelyről indult, a budapesti ősbemutató után április 10-én Debrecenben zárul.

Palya Bea szerint az élő előadáshoz "énekesként és előadóként meg kellett érni. Ez más feladat, mint amikor saját dalaimat éneklem. Egyszerre kell Psyché bőrébe bújni és a magaméba."
A koncerteken a Palya Bea Quintettel lép színpadra. A zenészek - Dés András (ütőhangszerek), Szokolay Dongó Balázs (fúvósok), Lukács Miklós (cimbalom) és Novák Csaba (nagybőgő) - játszották lemezre a Psychét. Vendégként Lantos Zoltán játszik hegedűn.

Gryllus Samu Palya Bea, Jelinek Balázs, Lukács Miklós, Novák Csaba, Lavotta János, Bethorn Lajos Úr és Rouget de Lisle művei alapján komponálta, hangszerelte a Psychét. A zenészeken kívül közreműködik az előadáson Gálffi László színész, ő Psyché életrajzából olvas fel részleteket és mint Toldy Ferenc, a 19. századi irodalomkritikus is megjelenik. (Psyché állítólag neki küldte el verseit bírálatra.) Keszthelyen és Vácon Téri Sándor a narrátor.

Kétszer 45 perc lesz az előadás - említi Palya Bea, aki a mostani turné után félreteszi Psychét (ha nem is végleg.). "A Psyché után az új lemezzel foglalkozom, francia kiadású lemezem április végén jelenik meg Adieu les complex címmel. A tíz előadás Psychéből elég sok" - vélekedik.

A Psyché mellett foglalkozott mással is. Mint mondja, nem azért váratott magára új lemeze, mert nem volt mondanivalója, éppen ellenkezőleg. "Túl sok az ötletem, megvalósítása időt igényel".

Már első lemezein voltak saját dalai, az Álom, álom kitalálom szinte teljesen saját ötletből vagy szövegekből született, s a Psyché is saját szövegeket hozott. "Az új lemezemen szinte csak saját szövegek vannak. Arrafelé haladok, hogy a saját dalok domináljanak. Ez nem jelenti, hogy a jövőben a repertoáromból kimaradnának a népdalok, vagy más költők versei" - mondja.

A népzenéről és világzenéről úgy véli, utóbbi inkább üzleti fogalom mint műfaj. "Amit csinálok, nem világzene" - szögezi le. "Személyes népzene ez: magyar, albán, bolgár, zsidó és más népek zenéjét dolgozom fel". A bolgár zene dallam- és ritmusvilága, energiája különösen nagy hatást gyakorolt rá.
Önálló lemezeit a Folkestrától számítják, összesen négy volt eddig, de rengeteg a "vendégszereplés". Jazz-zenészekkel is dolgozik, de nem állítja, hogy klasszikus értelemben jazzt énekelne.

Komolyzenével is foglalkozik, popot is csinált.

Úgy gondolja, csak a zene van és semmi más. A műfaji határok külsőségekben mutatkoznak meg. "Az ember vagy érez valamit a koncerten, vagy sem" - fejezi be a beszélgetést.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását