2024. április 20. - Tivadar

Széchenyi-díjas geokémikus

Hetényi Magdolna akadémikus a fosszilis energiahordozók képződésének elméleti és módszertani kutatásában, a folyamatok laboratóriumi modellezésében, a paleokörnyezet geokémiai rekonstrukciójában elért, nemzetközileg elismert tudományos eredményeiért Széch
2008. március 26. szerda 14:14 - Hírextra
A vegyészdiplomáját 1967-ben Szegeden megszerző tudós másodéves korában diákkörösként kezdett el geokémiával foglalkozni, s már diplomamunkája is e a területről készült. Érdeklődése a hetvenes években fordult a fosszilis energiahordozókkal kapcsolatos kutatások felé. A Mol jogelődje kereste meg a szegedi egyetem Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani tanszékét és rendelte meg a fosszilis energiahordozók képződésével kapcsolatos kutatásokat. A hetvenes években - az olajválságot követően - nemzetközi szinten is sokkal nagyobb érdeklődés támadt a kőolaj- és gázképződéssel kapcsolatos alapkutatások iránt. A 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 2007-ben rendes tagjává választott kutató kezdetben a mérési módszerek kidolgozásával, majd a szénhidrogén- (kőolaj- és földgáz-) képződés elméleti hátterével, a folyamat modellezésével foglalkozott.

A Szegedi Tudományegyetem Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékét irányító professzor kifejtette: a szénhidrogének képződése viszonylag nagy mélységben történik, a kutatások arra utaltak, hogy a reakciók sebességét elsősorban a hőmérséklet befolyásolja. A modellezés során a természetben százezer évek, évmilliók alatt lejátszódó folyamathoz képest magasabb hőmérséklet alkalmazásával emberi léptékűre, laboratóriumban mérhetővé csökkenthető a szénhidrogén-képződéshez szükséges idő, lehetővé válik a természetben zajló folyamatok szimulálása.

A kőolaj és a földgáz keletkezésével kapcsolatos alapkutatások mellett a szakember vizsgálta az egyes kutatófúrások során felszínre kerülő minták szervesanyag-mennyiségét, -minőségét, meghatározta, hogy az adott anyagból keletkezhet-e kőolaj és földgáz, és ha igen, akkor a képződési folyamat lezajlott már, vagy csak a távoli jövőben várható.

Hetényi Magdolna elmondta, kutatóként évtizedekre visszanyúló kapcsolatot alakított ki az ipari partnerekkel, a tanszéken folyó munkához szükséges műszerek némelyikét is kooperációban szerezték be. A kiváló együttműködés -bár a rendszerváltást követő években szünetelt - az elmúlt esztendők során feléledt, a tanszék munkatársai jelenleg is folytatnak kutatásokat az olajipar számára.
Az akadémikus szerint belátható időn belül az ipari kitermelésre érdemes szénhidrogénkészletek jelentősen csökkeni kezdenek. Előreláthatólag néhány évtizeden belül elérjük a "kőolajcsúcsot", azt a maximális termelési szintet, amelyet az ismert készletek, a geológiai adottságok és a kitermelési technológia megengednek. Ezt követően a kitermelés fokozatosan csökkeni fog. A gázkészletek várhatóan valamivel hosszabb ideig elegendőek, de ugyancsak végesek.

A tanszékvezető jelenleg a fiatal üledékekben és a talajban található szerves anyagok vizsgálatával foglalkozik. Ahogy a fosszilis energiahordozókban található szerves anyag, úgy a talajban lévő is biológiai eredetű és így jelentős szerepet játszik a talaj és a légkör közötti szén-dioxidcserében. A növények a légkörben található szén-dioxidot megkötik, abból szerves vegyületeket állítanak elő, majd amikor az élőlények elpusztulnak a szerves anyag lebomlik, és jó része szén-dioxid formájában kerül vissza a levegőbe, nagyon kis töredéke - kevesebb mint egy százaléka - azonban nagy molekulatömegű geológiai szerves anyaggá alakul át.
Bár a levegőből a növények által kivont szén-dioxid elenyésző része kerül a talajba, az üledékekbe és az üledékes kőzetekbe, a fotoszintézis folyamata már több millió éve tart, így ez idő alatt már jelentős mennyiségű szerves vegyület halmozódott föl ily módon. Ezek egy része viszonylag gyorsan elbomlik, és visszakerül az élővilág körforgásába, más részük azonban nagyon hosszú időn, a talajban évezredeken, a kőzetekben évmilliókon keresztül is raktározódhat - fogalmazott az egyetemi tanár.

Az akadémikus jelenleg azt vizsgálja, típustól függően mekkora a talajban megkötött szerves anyag különböző stabilitású frakcióinak mennyisége, s mi történik akkor, ha jelentős változás történik a környezeti feltételekben, például, ha egy erdőt kivágnak, és mezőgazdasági művelésbe kezdenek a helyén. Könnyen belátható, hogy egy állandóan bolygatott talajban, amelynek ráadásul jó az oxigénellátása és megnő a mikrobiológiai aktivitása, a szerves anyag gyorsabban elbomlik, több szén-dioxid szabadul fel és jut a levegőbe.

A legújabb kutatások arra utalnak, hogy például a szélsőséges időjárási viszonyok is képesek nagymértékben megváltoztatni a talajban raktározott szerves anyag stabilitását, így az atmoszférába visszajutó szén-dioxid mennyiségét - mondta Hetényi Magdolna.

Az akadémikus úgy érzi, Széchenyi-díjával a tanszéken dolgozó munkatársai és kutatásaiban közreműködő más kollégái - az MTA Geokémiai Kutatóintézet, az MTA Atommagkutató Intézet, a Magyar Állami Földtani Intézet, a gödöllői Szent István Egyetem dolgozói - tevékenységét is elismerték.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását