2024. április 20. - Tivadar

Csodás lábak guggolással

Még semmi sincs veszve: nyárig akár a munkahelyünkön is formába hozhatjuk magunkat. Közeleg a lenge, egyre többet mutató öltözetek ideje, amikor előkerül a szekrényből a szoknya, a sort, és hamarosan a fürdőruha is.
2008. március 18. kedd 14:53 - Hírextra
Sok nő félve néz tavasszal a tükörbe, mert az unalmas téli estéken az edzés helyett jóval többször nyúlt a chipses zacskó után, aminek meg is lett az eredménye. Aggodalomra azonban semmi ok, még bőven van idő, hogy Katus Attila tippjei segítségével újra formába lendüljenek. Ráadásul a gyakorlatok akár a munkahelyen is végezhetők.

– Egyénfüggő, hogy kinél mennyi idő után érhető el látványos változás a lábakon. Egy azonban biztos, megfelelő étkezési szabályok kialakításával már néhány alkalom után szembetűnő az eredmény – magyarázza Katus Attila, személyi edző.

Az, hogy ki milyen csontozattal rendelkezik, genetikailag meghatározott, és ezen nem lehet változtatni. De a láb nemcsak csontból áll, hanem izom és zsír is van benne. Ezért az első lépés, hogy megfelelő étkezéssel és mozgással minimálisra csökkentjük a zsírtömeget. Ha ez sikerült, akkor már csak az eredmény megtartása és a célzott formázás van hátra.

– A legjobb gyakorlat a lábak izmosítására a guggolás, amellyel rengeteg kalóriát elégetünk. Mindenki annyit végezzen belőle alkalmanként, amennyit csak bír. Ez is egyénfüggő természetesen. Van, aki már tíztől kidől, de sokan száz-százötvenet is megcsinálnak egyhuzamban.

A guggolás mellett a kifejezetten vádlit célzó és a betérdeléses gyakorlatok is nagyon hatásosak. A vádli nagyon strapabíró izomzat, akár kétnaponta harminc perc célzott edzés sem árt meg neki.

– A legoptimálisabb, ha hetente háromszor végzünk láberősítő gyakorlatokat. Ennél gyakrabban azért nem ajánlom, mert az izmoknak szükségük van elég időre ahhoz, hogy regenerálódni tudjanak. Ha kétnaponta edzünk, akkor egy-két hónap múlva már bátran elővehetjük a miniszoknyát.

Forrás: netbulvar.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását