2024. március 28. - Gedeon, Johanna

"Ó, miszter Koncz Zsuzsa!"

Emléktárgyakban, zenei ritkaságokban és retróérzésben nem lesz hiány azon a kiállításon, amelyet a legendás Illés-együttesre emlékezve nyit meg egy szenvedélyes gyűjtő a saját anyagából Budapesten. Sőt, a zenekar több tagja, s több velük közreműködő híres
2008. február 25. hétfő 10:04 - Hírextra
- A legendának élnie kell! - jelenti ki Mohai Sándor, az egykori Illés-együttes hű rajongója, aki szívügyének tekinti, hogy az évtizedeken át hallatlanul népszerű gárda soha ne vesszen a feledés homályába. - Tini korom óta gyűjtöm az Illésékkel kapcsolatos relikviákat. Viszonylag könnyű dolgom volt, mivel Pásztori Zoli, a dobos gyerekkori jó barátom volt, tőle mindent tudtam, ami a banda körül történt.

Mohai Sándor a legendás együttes búcsúkoncertje után úgy érezte, hogy gyűjteményét közkinccsé kell tennie. Március 3-án, 18 órai kezdettel a Margit körúti Menta teremben (volt Paksi halászcsárda) nyitja meg az emléktárgyakból, lemez-, magnó, film- és videofelvétel-ritkaságokból, dokumentumokból álló tárlatát, amit természetesen Illésék tiszteletére szervezett.

- Az eseményre meghívtam az együttes élő tagjait. A Szörényi-testvérek, Levente és Szabolcs, valamint Bródy János jelezték részvételüket. Ott lesz egy másik testvérpár, a Tolcsvay-fivérek is, akik sokat zenéltek együtt Illésékkel. És eljön Juhász Előd is, a hajdani népszerű televíziós zenei program, a Zenebutik műsorvezetője, akinek műsorában gyakran szerepeltek Illésék.

- Mit láthatnak majd a látogatók a kiállításon?

- Ötvenhat óriásplakáton végigkísérhetik az együttes pályafutását, a megalakulásuktól kezdve az utolsó koncertjükig. Olyan különleges felvételek vannak a birtokomban, amelyeket a zenekar tagjain kívül senki sem hallhatott, láthatott, hiszen ezek egymás között, a próbákon készültek, kifejezetten önmaguk számára. Ezerhétszáz darabos CD-gyűjteményemben, filmjeim és videóim között olyan ritkaságok vannak, hogy bármelyik tévécsatorna megnyalná az úját, ha lejátszhatná. Szándékomban is áll ezekből egy tévéműsort csinálni. Szenzációnak számíthatnak azok a soha nem hallott számok is, amelyeken saját magukat parodizálták: " Ó, miszter Koncz Zsuzsa!"; és a többiek.

A retró érzést más ötleteivel is segít visszaidézni:

- A kiállításon megpróbálom feléleszteni a hatvanas évek légkörét. Amikor Illésék voltak - meg mi magunk - "azok a fiatalok". Lesz táskarádió és bambit is lehet majd kapni.

- Meddig látogatható a kiállítás?

- Egy hónapig lesz nyitva az érdeklődők előtt.

- További tervek?

- Nyáron Kisorosziban, ahol az együttes névadója lakott,szeretném megismételni ezt a kiállítást.

Kemény György
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását