2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Új helyen az Illés Klub

Új helyen, a Fonó Budai Zeneházban folytatja működését az Illés Klub február 1-jén, pénteken. A nyitó rendezvényen a legendás együttes egy évvel ezelőtt elhunyt vezetőjére, billentyűsére és zeneszerzőjére emlékezik a házigazda FG-4 Illés-Fonográf emlékzen
2008. január 29. kedd 15:55 - Hírextra

Gittinger Tibor, aki a Fővárosi Művelődési Ház Körtermében az Illés KluBOSCHok Baráti körének nevezett klub egyik vezetője volt, az MTI-nek elmondta: első alkalommal olyan dalok hangzanak majd el, amelyeket egykor nemcsak az Illés zenekar, hanem Koncz Zsuzsa is énekelt.

Az FG-4 együttes menedzsere, id. Hoffmann György megemlítette, hogy a fiúk - Dobos László (gitár, ének), Derecskei Zsolt (billentyűs hangszerek , ének, Hoffmann György (dob, vokál) és Békei István (basszusgitár, vokál) - nagyon készülnek Illés Lajos szerzeményeinek eljátszására. A kivetítőn több ritka felvételt mutatnak be majd Illésékről és vezetőjükről.

Az FG-4 2006 óta az Illés Klub házi zenekara.

Az FG-4 programja, valamint a filmek vetítése mellett fellép a Körteremben többször is sikert arató Dúdolók duó - vagyis Lantos Kata énekes és Fehér Tamás gitáros.

A Fonót azután választották a Gittinger Tibor és Hegedűs "Indián" László által 2005-ben újraindított klub otthonául, hogy az FMH Körtermét rövidesen lebontják.

Akárcsak az FMH-ban, a Fonóban is számítanak az Illés együttes életben lévő eredeti tagjainak - Szörényi Leventének, Bródy Jánosnak és Szörényi Szabolcsnak - a megjelenésére.

Gittinger Tibor megemlítette még, hogy a klubba várják pénteken Nényei Tass basszusgitárost és Körmendi János dobost is, akik a hatvanas évek első felében voltak az Ős-Illés együttes tagjai.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását