2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A halál angyalai a Rocközön után

Az Angelus Magyarország első női metálzenekaraként alakult, mára egy fiú csatlakozásával egy kicsit oldódott a „nőuralom”. A PONT FM 88.1 Rocközön című műsorában való vendégeskedésük után mi is elbeszélgettünk Máté Éva gitárossal és Kirchner K
2008. január 16. szerda 19:11 - Mohai Szilvia
A zenekart 2001 augusztusában Tóth Cecília basszusgitáros és Varga Anita gitáros-énekes alapították, majd három lány csatlakozott még hozzájuk. Ebben a felállásban született meg első demójuk 2002-ben. Az anyag a Maeror Camenarum címet kapta és három dalt tartalmazott. Varga Anita helyébe közben Szentirmai Eszter lépett. A tagcsere után, 2003 februárjában készült el Play című számuk videoklipje, melyet különböző tévécsatornák zenei műsoraiban láthattunk. Márciusban a Peron Music Fundation tehetségkutató versenyén játszottak, itt figyeltek fel rájuk. 2003 nyarán újabb három felvételt rögzítettek. 2003-ban a pécsi Rockmaraton tehetségkutatóján első helyezést értek el. Újabb tagcserék után kialakult a zenekar mai felállása: Tóth Csilla (ének), Máté Éva (gitár), Tóth Cecília (basszusgitár), Kirchner Kolos (dob).

Miért választottátok az Angelus nevet? Az angyalról valahogy egész más jut az ember eszébe…

Kirchner Kolos: Mi sem tudtuk teljesen megfejteni, hogy miért Angelus. Sok mindent olvastam róla, hogy angyali üdvözlet, hírvivő…

Máté Éva: Mi újabb tagok vagyunk a zenekarban, Tóth Cili volt az alapító; igazából őt lenne érdemes megkérdezni, hogy miért ezt választotta.



Hogy került fiú tag egy női metálzenekarba?

Máté Éva: Az akkori dobosunk, Mentsik Anita különböző magánéleti dolgok miatt kilépett a zenekarból. Külföldre költözött - azóta már hazajött, de a dobolást abbahagyta. Először persze női dobost szerettünk volna találni a helyére, de addig sem akartunk leállni a munkával, hiszen tudtuk, hogy nem öt percig fog tartani a keresés. Így jött Kolos a képbe, aki egyszer könnyelműen felajánlotta, hogy szívesen jön segíteni, ha kell. Megkértük, hogy amíg nem találunk női dobost, segítsen ki minket a koncerteken. Végül pedig annyira megszerettük, hogy rájöttünk, nem is kell nekünk női dobos.

Hogy jössz ki a lányokkal?

A zenekarról
Az évek során az Angelus jó pár helyen, fesztiválon, számos zenekar társaságában hallható volt, többek között az Árnyak, a Beatrice, a Nemesis, a Pokolgép, a Hybrid, a Wackor, a Watch My Dying zenekarokkal koncertezett együtt. Különleges meghívásoknak is eleget tettek; játszottak már Mezőhegyesen egy építőtábor záróestéjén (a Tunyogi Band-del egyetemben), valamint 2004 januárjában Budapesten egy internetes Metallica-club találkozóján is. Az Angelus neve már többször, több helyen olvasható volt, például a Metal Hammer-ben, több Est-lapban, több fanzine-ben és webzine-ben. Jó néhány körzeti rádióban rendszeresen hallhatók Angelus-nóták, és interjúk is: Budapesten, Esztergomban, Győrben, Miskolcon, Gyömrőn. (Forrás: angelusmusic.hu /a zenekar régi honlapja/)
Kirchner Kolos:
Nagyon jól. Meglepően jó a hangulat a próbákon, ma már sokkal többet beszélgetek a lányokkal munkán kívüli dolgokról, mint azelőtt a többi bandámban a srácokkal. Sokkal rugalmasabbak, könnyebb velük dolgozni. Egy ideig párhuzamosan dolgoztam a két zenekarral, de aztán rá kellett jönnöm, hogy sokkal szívesebben jövök ide, úgyhogy végül a másik bandát ott is hagytam. Itt sokkal kevesebb a probléma, nincs hiszti, ordibálás, ajtócsapkodás; olyan dolgok, amik egy fiúzenekarban rendszeresen előfordulnak. A lányokkal ez fel sem merül, velük mindent meg lehet beszélni. A másik nagy előnye pedig az, hogy így sok irigyem van. (nevet)

Amíg csak lányok voltatok, hogy tudtatok nőiességet csempészni ebbe a zenébe? Hiszen ez a stílus alapból nem feltétlenül nőies.

Máté Éva: Szerintem egyszerűen a női mivoltunkkal. Egy nő a hétköznapokban is nőies; és ha fellép a színpadra, azt ott sem vetkőzi le. Akkor sem, ha mi kemény zenét játszunk, és zúzunk a koncerteken. A nőiesség megmarad, hiszen belőlünk fakad; nem játsszuk meg magunkat a színpadon sem, nem akarunk olyan keménynek látszani, mint egy férfi.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását