2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Drágám, minden drágább lett!

Évről évre minden január elsején vidáman kívánunk egymásnak boldog új évet, ám ez a boldogság jobb esetben is csak addig tart, míg nem kapcsoljuk be a tévét, a rádiót vagy nem vesszük kezünkbe a 2-án megjelenő újságot. Azokban ott áll feketén-fehéren, hog
2008. január 3. csütörtök 07:40 - Malina Adrienn
Még meg sem emésztettük az éjféli virslit, a pezsgő mámorító hatása is épp, hogy elszállt, amikor mindenhonnan azt halljuk, hogy január 1-től, hány százalékkal emelkedik a mindennapi létfenntartásunk. Fölösleges visszamennünk több évvel, az eredmény mindig ugyanaz lesz, vagy legalábbis nagyon hasonló.

A teljesség igénye nélkül néhány áremelkedés 2006. januárjától. Budapesten a vízdíj 5,9, a csatornahasználati díj 5,85, a szennyvízszippantás 5,9, a szemétdíj 5,7 százalékkal drágult januártól. A BKV-vonaljegy ára 185 forintra, a dogozói bérleté 6900 forintra, a tanulói bérleté pedig 2600 forintra emelkedett. Ki hinné, hogy ma már ezeket az árakat is visszasírjuk.

A sztrádamatricák átlagosan 5 százalékkal drágultak, a busz- és vonatjegyek ára csak azért nem emelkedett, mert azt már 2005 októberében elintézték.

Átlagosan tíz százalékkal emelték a kábeltévé-díjakat, drágult a postai szolgáltatás de, hogy valaminek örülni is tudjunk 95 gyógyszerért átlagosan 28 százalékkal kevesebbet kellett fizetni január 1-től. Ez átlagosan 528 forintos megtakarítást jelentett.

A villamos energia lakossági ára 4 százalékkal mérséklődött, köszönhetően az áfa csökkentésének. Valamint csökkentette árait a T-Com, így kedvezőbb áron telefonálhattunk.

2007 januárja is hasonlóan indult, nem maradhattak el a menetrendszerinti áremelések A gázért és a távhőért több százezer családnak a tavalyi ár másfélszeresét kellett fizetni. Infláció fölötti mértékben emelkedik országszerte a víz és a csatorna, valamint a tömegközlekedés díja is. Budapesten átlagosan 13 százalékkal kellett többet fizetni annak, aki tömegközlekedésre „vágyott”. Egy felnőtt bérlet elérte a 7350, a tanuló és -nyugdíjas bérletek a 2950 forintos árakat. Egy vonaljegyért pedig már 230 forintot kellett fizetnünk.

A legtöbb változás az egészségügyben volt. Vizitdíj, kórházi napidíj, nyilvános várólista és gyógyszerdrágulások. Január 15-től a gyógyszerártámogatás csökkenésével egyes készítmények ára a duplájára emelkedett. Tb-támogatás csak a legolcsóbb készítményekre járt. Az eddig ingyenes gyógyszerekért pedig 300 forintos dobozdíjat kellett fizetni mindenkinek.

Az élelmiszerek eltérő mértékben drágultak januártól. A húsipari szövetség csak húsvét után emelte az árakat, a baromfi termékek esetében 10-15 százalékos drágulás történt. A tejtermékek ára 6-8 százalékkal emelkedett 2007 első hónapjaiban. A kenyérért 15 százalékkal kértek többet a pékek.

Megszűnt és nem járt a 60 ezer forintos sulinetes kedvezmény sem. Az új lakáshitelt felvevők sem kapnak már személyi jövedelemadó-kedvezményt.

És az idei év első napja…

Tovább spórolhatunk, ha még van miből. Átlagosan 5 százalékkal drágul a lakossági gáz, a kiskeresetűeknek azonban 8-11 százalékkal kell többet fizetniük, miután az állami támogatás nem követi az áremelés mértékét. Ráadásul szakértők szerint a januárit egy tavaszi és egy nyári gázáremelés követheti, tartósan magas olajárak esetén.

A villanyért átlagosan 9,8 százalékkal kell többet fizetni. A szabadpiacról vásároló közintézmények és cégek viszont ennél jóval magasabb árra számíthatnak.

Január 1-től, 13 százalékkal emelte árait a BKV. A MÁV árai azonban változatlanok maradnak. A helyi közlekedés viszont Pécsett és Szegeden is az inflációt jóval meghaladóan drágul. Az élelmiszerek ára is jóval nagyobb összeget csal ki a pénztárcánkból.. A tej, a kenyér és a hús ára is majdnem az infláció kétszeresével emelkedik, a tej várhatóan 10-15, a kenyér 10-12 százalékkal lesz drágább. A hús árát áprilistól emelnék. A zöldség-gyümölcs piacon jelentősebb árátrendeződés nem lesz, miután a tavalyinál átlagosan 30-40 százalékkal magasabb szintre emelkedtek a tömegtermékek árai.

A posta is megtartja „jó” szokását és átlagosan 6,9 százalékkal viszi drágábban a leveleinket. Az elsőbbségi levelek díja 5 forinttal emelkedik, így 100 forintba kerül. Az ajánlott levelek után 190 forintot kell fizetni, 10 forinttal kell többet, mint tavaly.

A csatornadíj 9,9, a vízdíj 8,8, a szemétszállítás ára pedig 13,7 százalékkal emelkedett a fővárosban. A szennyvízszippantás 8,6 százalékkal, a kéményseprésért fizetendő tarifa pedig 4,4 százalékkal drágult.

Ja, hogy van okunk örömre? Nézzük csak. A nyugdíjak 5 százalékkal, azaz a várható inflációval emelkednek. Az autópálya-matricák tarifái azonban nem változnak. A teherautók és a buszok számára még olcsóbb is lesz a matrica - igaz, ezt már a nagyobb főutakra is ki kell majd váltaniuk a fuvarozóknak.

És még csak most kezdődött a január. Akik a karácsonyt még ki bírták fizetni, és nem hitelből vásároltak, azok jól jártak. Ha az ajándékok között van olyan, ami pénzé tehető…nem szép dolog, erre ne is gondoljunk. Húzzuk szorosabbra azt a nadrágszíjat, manapság úgyis divat az anorexia. Boldogabb és olcsóbb új évet! Talán majd 2009-ben.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását