2024. április 20. - Tivadar

Csökkent a forgalom

Csökkent a kiskereskedelmi forgalom az év első tíz hónapjában - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az InfoRádiónak elmondta: nemcsak a műszaki cikkek, hanem már az élelmiszerek forgalma is vis
2007. december 23. vasárnap 07:58 - Hírextra
Vámos György közölte: nemcsak az eladott áru mennyisége csökkent, hanem egyes területeken maga a forgalom is, a vásárlók tehát kevesebb pénzt tudtak elkölteni az üzletekben.

Ennek egyik oka a vásárlóerő korlátozása, valamint az, hogy senki nem számított az élelmiszerek ilyen nagy mértékű drágulására a második félévben.

A háztartások így már nemcsak az iparcikkeken, hanem az élelmiszerkiadásokon is takarékoskodni kényszerülnek - tette hozzá a főtitkár.

A korábbiakban hónapról hónapra nőtt a kiskereskedelmi értékesítés volumene, míg idén éppen ennek a fordítottja történik, annak ellenére, hogy a reálkeresetek mérséklődése egyre kisebb volt: míg az év elején 8-9, most már csak 5-6 százalékos csökkenést mutat ki a Központi Statisztikai Hivatal - mondta Vámos György.

Az értékesítés visszaesésének oka lehet, hogy az első fél évben a háztartások tartalékaikat próbálták felélni, mostanra azonban ez a lehetőség kimerült - magyarázta az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Vámos György hozzáfűzte: hitelre sem vásárolnak több árut az emberek, mint korábban, hiszen az eladósodás egy határon túl már a családoknak sem érdeke.
Forrás: inforadio.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását