2024. március 29. - Auguszta

Az ombudsmanok elutasítják az erőszakot

Közleményben utasította el az elmúlt napokban történt, közszereplőket ért támadásokat az állampolgári jogok országgyűlési, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa. Szabó Máté és Kállai Ernő a gyűlöletkeltés veszélyére hívta fe
2007. december 20. csütörtök 12:48 - Hírextra

Az elmúlt napokban több közszereplő, politikus személyét és azok vagyonát érte durva és közvetlen támadás, amelyet nem igazolhat sem a véleménynyilvánítás szabadsága, sem politikai vagy más meggyőződés - hangoztatták az ombudsmanok.

Arra hívták fel a figyelmet, hogy a társadalmi békét, az állampolgárok nyugalmát veszélyeztető cselekmények is bűncselekmények, és ezek megvalósulásához elegendő, ha az elkövető tudatában van annak, hogy megnyilvánulása a gyűlölet szítására alkalmas.

A felhevített gyűlölet szélsőséges aktivitásba, intoleráns, kirekesztő, jogfosztó magatartásba, erőszakos cselekvésbe csaphat át - írták.

Közölték, elítélik e magatartásformákat, és álláspontjuk szerint az emberi méltóságon alapuló Európai Unió tagjaként, hazánkban elfogadhatatlanok az emberi és személyiségi jogokat és az elemi erkölcsi normákat egyaránt semmibe vevő, az autonóm személyiség értékeit durván sértő, erőszakos cselekmények.

A két ombudsman az alkotmány és a jogszabályok maradéktalan megtartására, valamint a civilizált politikai diskurzus normáinak betartására hívott fel.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását