2024. április 19. - Emma

Lezárult a Földes Andor Zongoraverseny

Lezárult a Földes Andor Zongoraverseny Budapesten. A tizennegyedik alkalommal meghirdetett megmérettetésen a zsűri az első, a második és a harmadik helyezést is megosztva ítélte oda - közölte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) pénteken az MTI-ve
2007. november 23. péntek 14:43 - Hírextra
A 15 évvel ezelőtt elhunyt zongoraművész emlékének szentelt versenyen Hegyes Ádám és Szabó Marcell lett az első helyezett, a második helyre ugyancsak ketten bizonyultak érdemesnek: Némethi Zsófia és Rozgonyi Katalin. Harmadik helyen szintén ketten fejezték be a versenyt: Tihanyi Zsuzsanna és Juhász Ágnes.

A győztesek, akik mindannyian az LFZE hallgatói, a verseny pénteki gálaestjén mutatkoznak be a Zeneakadémián, ahol jelen lesz Földes Andor zongoraművész özvegye, Földes Lili is.

A zsűri munkájában Ujfalussy József akadémikus, Hambalkó Edit, az egyetem nyugalmazott tanára és Esztó Zsuzsa egyetemi docens vett részt.

Földes Andor (1913-1992) azon ritka csodagyerekek közé tartozott, akik felnőttként is beváltották a csoda ígéretét. Nyolcévesen Mozart-zongoraversenyt játszott Kerner Istvánnal és a filharmonikusokkal, 16 évesen szólóestet adott a Zeneakadémián, 18 évesen művészdiplomát kapott Dohnányi Ernő mesterosztályában, 19 évesen pedig díjat nyert a nemzetközi Liszt-versenyen.

Földes Andor Bartók és Kodály műveinek úttörő előadója volt. Mégis, talán Beethoven állt hozzá a legközelebb. A bonni

Beethoven-Halle újjáépítése elsősorban neki köszönhető, és más jótékony célokra is szívesen adott hangversenyeket.

Világkarrierje során eljutott Argentínától Új-Zélandig, Dél-Afrikától Japánig a világ szinte minden részébe. Nyitottsága sok híres ember barátságát hozta meg a számára. Levelezett Beckett-tel, Dürrenmatt-tal, barátja volt Nehru, Kokoschka, együtt muzsikált Einsteinnel.

Az Óbudáról indult művész 1992-ben hunyt el. Feleségének köszönhető, hogy a Svájcból érkezett hagyatéki anyaggal, amely a Zichy-kastélyban látható, Földes Andor életútja, szellemisége megidézhető.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását