2024. március 29. - Auguszta

Flashmobbal tiltakoztak

Újságírók, fotósok és operatőrök jelenlétében zajlott le egy úgynevezett flashmob kedden délután Budapesten, a sajtó munkatársai demonstrációjukon az ellen tiltakoztak, hogy egy be nem jelentett szombati budapesti tüntetésen két kollégájukat is előállítot
2007. november 20. kedd 20:38 - Hírextra

A flashmob (villámcsődület) lényege, hogy emberek egy csoportja egy előre megbeszélt helyen és időpontban találkozik, végrehajtanak egy előre megbeszélt, gyakran irracionálisnak tűnő cselekvéssort, majd utána gyorsan, mintha mi sem történt volna, távoznak.

A médiamunkások között hétfő óta terjedt a hír telefonon, sms-ben, hogy ezzel a flashmobbal tiltakozhatnak az újságírók előállítása miatt, méghozzá úgy, hogy a Batthyány-örökmécsesnél összegyűlve adott időpontban mindenki egyszerre veszi fel, majd veszi le sárga láthatósági mellényét.

Az örökmécsesnél mintegy száz újságíró gyűlt össze nem sokkal öt óra előtt, majd egymást fotózták, illetve interjúkat készítettek. Ott volt köztük a hvg.hu és az Index két újságírója, Barcs Miklós és Bogád Zoltán is, akiket szombaton akkor állítottak elő a rendőrök, amikor a Batthyány-örökmécsesnél tartott, be nem jelentett tüntetésről tudósítottak.

Néhányan a tavalyi tüntetésekről készült fekete-fehér fényképeket tartották maguk fölé, amelyeken rendőrök vernek tüntetőket. Öt óra körül a jelenlévők többsége felvette a sárga láthatósági mellényét, hogy aztán mintegy tíz percen keresztül abban beszélgessenek tovább.

A rendezvényen megjelent néhány, a Kossuth térről ismert tüntető is. A csendes eseményen senki nem mondott beszédet, csak interjúk készültek.

Nem sokkal fél hat előtt még harminc újságíró beszélgetett a téren.

A tér egyik sarkában egy rendőrségi kamerás mikrobusz állt, mellette két rendőr várakozott.
Szombaton az Index internetes portál újságíróját és a hvg.hu munkatársát állították elő ugyanezen a helyszínen a rendőrök.

Tafferner Éva, a BRFK szóvivője az MTI megkeresésére kedden este azt nyilatkozta: a BRFK egyetért az újságírók céljával, amely miatt kedden flashmob akciót tartottak. Hozzátette: a megoldás kereséséért a rendőrség a nap folyamán egyeztetett az érintett érdekképviseleti szervekkel.

A szóvivő kitért arra is, hogy Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány az egyeztetésen azt mondta: a szombati rendőri intézkedések törvényesek, jogszerűek és szakszerűek voltak. Ugyanakkor a BRFK vezetője azt is hangsúlyozta: a rendőrség elkötelezett partner abban, hogy az újságírók zavartalanul végezhessék munkájukat, de ez ügyben még további gyakorlati kérdéseket kell megvitatni.

Hétfőn a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Magyar Újságírók Közössége, a Helsinki Bizottság és a kormánypártok is tiltakozásuknak adtak hangot amiatt, hogy a be nem jelentett hétvégi budapesti tüntetésen két újságírót is előállított a rendőrség. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálata szerint jogszerűek voltak az újságírókkal szembeni rendőri intézkedések.

A rendőrség internetes oldalára hétfő délután felkerült közlemény szerint a szombaton történtekkel kapcsolatban a rendőrfőkapitány soron kívüli vizsgálatot rendelt el, "melynek során megállapítást nyert, hogy az újságírókkal szembeni rendőri intézkedések jogszerűek voltak, tekintettel arra, hogy a média előállított képviselői abban a csoportban tartózkodtak, ahol rendőri intézkedésre sor került".
A közlés szerint a rendőri művelet megindítása után, azzal szemben, aki nem hagyta el a helyszínt, a rendőrség jogszerűen intézkedett.

Magyarországon az elmúlt években többször rendeztek már flashmobot, de azokat általában nem valamiféle tiltakozás kifejezéseként tartották.

Az egyik legnagyobb és legsikerültebb magyarországi flashmob a 2005. november 9-én tartott akció volt, amikor a budapesti Nyugati téren egy megadott kürtszóra a "flashmobberek" elővették addig rejtve tartott párnáikat, és a földre fekve alvást imitáltak. A helyszínen megszólaló kürtszóra aztán párnacsatába kezdtek, mígnem egy újabb kürtszó le nem zárta az akciót.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását