2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A hét leg”PONT”osabb bulija

Igazi csemege: magyar rockzenei premier lesz hallható és látható szombat este kilenctől a Wigwam Rock Klubban. Ekkor rendezik - a Pont FM és a Wigwam közösen - az Első Magyar Rock DJ Párbajt, melyben hat vállalkozó szellemű párbajhős méri össze rockzenére
2007. november 6. kedd 16:04 - Pálfi Rita
Egyedülálló verseny házigazdája lesz a Wigwam: hat rockzenét játszó hivatásos és alkalmi lemezlovas csap össze a lemezjátszókon. Az Első Magyar DJ Párbaj produkcióit a közönség bírálja: a Pont FM Rocközön című műsorából ismert Hartmann Zoli decibelmérője határozza el a továbbjutás kérdését a jelenlévő rockerek hangorkánjának alapján.

A Wigwamról saját szavaikkal
Hosszú vándorlás után találtuk meg új táborunk helyét, a Fehérvári út végén. 100 napos verejtékes sátorverés következett és az új rezervátumunk 1998 október 23-án megnyitotta kapuit. Ha már változtatnunk kellett azt indián őseink emlékéhez méltó, óriási léptékkel tettük. A letünt kultúra és a számunkra örök zene tiszteletére emeltük 1200 férőhelyes rock-sátrunkat. Az új helyhez új design és új méretek társultak de estéről-estére a régi arcok köszönnek vissza a vendégekre, a 140 nm-es táncparketten. Fellépő sámánjaink is az őket megillető 70 nm-es színpadon járják naptáncukat. Az elmúlt két év bizonyítja, hogy a rock örök és elpusztithatatlan, bár talán az utolsó zászlóvivők lettünk, de mi ellenállunk a gonosz szellemeknek azaz a média TÁTIKA-sztárjainak.

A bulik hétről-hétre fergeteges hangulatban folynak, sok remek ÉLŐ koncertet láthattak a hozzánk betérők, egyre bővülő törzsközönségünk és reméljük minnél gyakrabban visszatérő látogatóink. Soha nem érezzük, hogy tökéleteset alkottunk, az elmúlt két év is folyamatos fejlődést hozott, a hang- és fénytechnika, valamint a belső arculat terén és számtalan fegyverünk van még a tarsolyunkban. Az otthonos légkör mindig a legfontosabb volt számunkra, falainkon lévő tablókról vendégeink, muzsikusaink és barátaink köszönnek vissza. Köszönet nekik érte!

Cím: Budapest, XI. Fehérvári út 202.
A vetélkedő több fordulós: öt-öt nótát játszanak le a küzdő felek felváltva. A párbajok győztesei a középdöntőben folytathatják a hangulatfokozást. Ezután hárman mérik össze táncra, hajrázára buzdítási képességeiket, majd a végső párbaj dönt a győztes személyéről.

A speciális harcmodorban zajló viadal nyertese nemcsak a győztes kupát emelheti büszkén a feje fölé, de az utolsó nagy csata után Hartmann Zolival, - az est ringszpíkerével - közösen zúdíthat majd Rocközönt a közönségre.

A rock modern western hősei egyfelől az "indiánsátor" népszerű lemezlovasainak sorából kerültek ki. A képzeletbeli ring másik oldalára pedig érkeznek a rock műfaj igazi hazai nagyágyúi. Név szerint az előbbiek: DJ Paplan, DJ Kecske és DJ Tomi, míg a legendás harcosok: "Dübörgő" Szigeti Ferenc a Karthago-ból, "Zorall" Szasza a Sex Action-ből és "Angyalarcú" Szekeres András a Junkies-ból. Szóval akinek a Rock DJ-ről nem Robbie Williams dala ugrik be elsőre, annak a Wigwamban a helye.

A végére csak a legjobbak maradhatnak, így aki mindenkire kíváncsi ne felejtse, hogy november 10-én este „pont”-osan kilenc órakor kezdődik a lemezjátszókon zajló párbajsorozat, dördülnek el az első rocknóták. A döntés a közönség hangjában van. Az jut tovább, aki a leghangosabb pozitív reakciót váltja ki a tömegből.

Azok, akik egyéb elfoglaltságuk miatt nem tudnak megjelenni a helyszínen a Pont FM-en a 88.1-es frekvencián követhetik figyelemmel a példa nélküli küzdelmet. Aki el szeretné dönteni az Első Magyar Rock DJ Kupa sorsát, vagy egyszerűen csak rockzenére kíván bulizni, esetleg csak óriási üvöltéssekkel kívánja emelni az esemény fényét és hangját, annak szombaton kilenckor a Wigwamban a helye.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását