2024. március 29. - Auguszta

Szegényes produkció Oszakában

A 11 fős magyar csapat érem nélkül, két ötödik helyezéssel zárta a 11. szabadtéri atlétikai világbajnokságot Oszakában. Legutóbb 2001-ben, Edmontonban fordult elő, hogy medál nélkül tért haza a válogatott.
2007. szeptember 3. hétfő 11:54 - Hírextra
"A csapat összetételét és az előzményeket tekintve elfogadhatónak tartom a mostani szereplést" - mondta az MTI-nek Mérei László, a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója, aki megjegyezte: a csapat ugyanúgy nyolc pontot gyűjtött, mint legutóbb Helsinkiben, amikor a tízpróbázó Zsivoczky Attila felállhatott a dobogó harmadik fokára.

"A célkitűzésben 3-4 döntős hely, s optimális esetben egy érem megszerzése szerepelt. Három döntősünk volt, a kalapácsvető Pars Krisztián és a diszkoszvető Máté Gábor egyformán ötödik lett, a szintén diszkoszos Kővágó Zoltán kilencedik, Zsivoczky Attila pedig a 12. helyen zárt. Közülük Pars állt a legközelebb az éremszerzéshez, de neki a világbajnokságok eddigi legerősebb kalapácsvető fináléjában kellett helyt állnia" - értékelt a szakmai igazgató.

Mérei László hozzátette, a jövőben is ettől a négy versenyzőtől lehet majd várni a jobb eredményeket, ez is jelzi, mennyire szűk az a kör, amelynek tagjai nemzetközi szinten a legjobbak közé kerülhetnek.
"Örvendetes ugyanakkor, hogy bővült az olimpiai csapat, a 400-as Petráhn Barbara és Zsivoczky Attila is teljesítette a pekingi induláshoz szükséges szintet" - mondta.

A világbajnoki pontversenyben a magyarok 8 ponttal a 41. helyen végeztek a 203 ország között.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását